150 éve a Föld körül XII.

Éppen 150 éve annak, hogy kétévnyi távollétet követően, 1870. november 4-én Xántus befutott a trieszti kikötőbe. A hazaérkezését követő két hónapot javarészt Győrben, családja körében tölthette, majd az újévtől kezdve Pesten rendezte néprajzi gyűjteményét. Akkoriban került sor hivatalos fogadására, ami a sajtóbeszámolók alapján ahhoz hasonló diadalmenet lehetett, mint amelyben 1861-es, majd 1864-es Amerikából való hazatérésekor része volt.

Február 16-án nyolcvan résztvevő jelenlétében rendeztek számára díszebédet a Nádor utcai Frohner Szállóban. A megjelent országgyűlési képviselők, az Akadémia és a Természettudományi Társulat  tagjai, a honvédtisztek között ott volt Kubinyi Ágoston, Rómer Flóris, és Frivaldszky János is, aki „…átnyújtott Xantusnak egy nagy ezüst serleget s egy szép albumot, melybe tisztelői beírták nevüket, s behelyezék arcképeiket. Xantus többi közt kiemelé köszönő válaszában azokat is, kik törekvéseit előmozdíták.”

Noha a parlamentben – részben politikai alapon, részben gazdasági  okok miatt – már visszatérése előtt súlyos támadások érték az expedíciót, Xántus személyes teljesítményét senki sem vonta kétségbe. Az alaphangot nem akárki, s nem is akárhogyan adta meg. Frivaldszky Jánosnak, a Természettudományi Tár őrének jóvoltából Jókai Mór még a ládák bontása közben, 1870 novemberében tekinthette meg a gyűjteményt. Az általa szerkesztett A Hon hasábjain ekképpen lelkendezett: „…a mezitelen emberek primitív kézművesszerszámától fel a chinai remek faragványokig, a japán tudományos könyvekig…” annyi mindent foglalt magában, hogy „…mulhatatlanul szükséges, hogy azok egy külön ethnographiai osztályban egyesíttessenek s azoknak rendezése és az osztály terjesztése külön osztályőrre bizassék; mert épen ez osztálya muzeumunknak lehet az, melyből a közönség nemcsak tudományt és élvezetet, de gyakorlati tanulságokat is meríthet. Ohajtjuk, hogy e kincsek minél előbb átadathassanak a közhasználatnak.”

Noha ez a megállapítás önmagáért beszél, két dolog mindenképpen kiemelésre kívánkozik. Egyfelől itt kap először hangot, legalábbis nyilvánosan, egy különálló néprajzi osztály felállításának igénye, másfelől a gyűjtemény gyakorlati hasznának kihangsúlyozása. Ez utóbbi megállapításával Jókai kimondatlanul is arra utalt, hogy a gyűjtés egyik alapvető célja a magyar ipar fejlődésének előmozdítása volt. Feltehetően erre is gondolt, amikor ugyanazon cikkében leszögezte: „Ha valami megérdemlette a ráfordított költséget, ugy Xantus keletázsiai gyűjteménye, melyet a magyar kormány megbízásából szerzett a nemzeti muzeum  számára.”

Gyarmati János