A múzeum története

A budapesti Néprajzi Múzeum a legkorábban szerveződött európai szakmúzeumok sorába tartozik. Születésnapjaként 1872. március 5-ét tartja számon a tudománytörténet, amikor Xántus Jánost (1825-1894) kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának őrévé. A jogi képzettségű, a szabadságharc honvédtisztjéből az amerikai emigrációban neves természetrajzi kutatóvá lett Xántus János vezető muzeológusi megbízatását azon nagyszabású néprajzi kiállítás sikerének köszönhette, amit az általa 1868-1869-ben Kelet-Ázsiában gyűjtött két és fél ezer darabból álló anyagból rendezett.

A máig párját ritkító gyűjtemény egyedüli előzményét a Nemzeti Múzeum anyagában Reguly Antal (1819-1858) 92 néprajzi tárgya jelenti, amit 1843-1845 között az Észak-Urál vidékén élő obi-ugorok között gyűjtött. Xántus János még kinevezésének évében nagyszabású magyarországi néprajzitárgy-gyűjtést is végzett az 1873. évi bécsi világkiállítás részére. Mindkét gyűjteményének nagyobb része az időközben megszerveződő Iparművészeti Múzeumba került.

A mostoha sorsú néprajzi gyűjteményt Jankó János (1868-1902) sokrétű szakmai tevékenysége tette valódi múzeumi szervezetté. Az ő nevéhez fűződik a millenniumi kiállítás városligeti néprajzi falujának megteremtése 1896-ban. A 24 lakóportából álló multietnikus szabadtéri múzeumi bemutató vetekedett a néhány évvel korábban megnyílt stockholmi skanzennel. (Az ünneplés után azonban a házakat lebontották, a berendezés és az öltözetek a múzeum gyűjteményébe kerültek.)

A század elején az intézmény Európa egyik vezető szakmúzeumának számított. A Néprajzi Osztály munkatársa volt Vikár Béla (1859-1945), aki a világon elsőként gyűjtött népdalokat fonográf segítségével. Munkásságának folytatását jelentette Bartók Béla (1881-1945), Kodály Zoltán (1882-1967), majd Lajtha László (1892-1963) tevékenysége, mely a magyar zenefolklorisztikai kutatásokat a múzeum falai között emelte a nemzetközi élvonalba.

Időközben folyamatosan gyarapodtak az intézmény nemzetközi és magyar gyűjteményei, különösen Fenichel Sámuel és Bíró Lajos új-guineai, Fuszek Rudolf kameruni és libériai, Teleky Sámuel és Torday Emil afrikai, Almásy György közép-ázsiai, Baráthosi Balogh Benedek Amur-vidéki, Róheim Géza ausztráliai, Diószegi Vilmos szibériai és mongóliai gyűjtőútjai, illetve a hazai kutatások terén Bátky Zsigmond, Györffy István, majd Fél Edit, Kresz Mária több évtizedes tevékenysége révén.

Az 1930-as évek elején a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére és munkatársainak irányításával valósult meg az első nagyszabású néprajzi szintézis, a négykötetes A magyarság néprajza című mű, számos fontos kiadvány, közöttük a Magyar Népművészet 1924-1925 között egy tucatnyi kötetet kitevő sorozata, de a múzeum falai között született olyan nagyszabású monográfia is, mint Györffy István 1930-ban napvilágot látott cifraszőrkötete. A népligeti iskolaépületben (Könyves Kálmán körút 40.) 1929-től harminc teremben tárta a múzeum a látogatók elé rendkívül gazdag anyagát. Erről az állandó kiállításról az európai szakintézmények idelátogató munkatársai nagy elismeréssel nyilatkoztak. (A kiállítást 1942-ben a légitámadások miatt le kellett bontani.)

A múzeum formális önállóságát 1947-ben nyerte el, amikor szervezetileg is kivált a Nemzeti Múzeum kötelékéből, és országos hatáskörű önálló intézmény lett. Számos költözködés után 1975-től birtokolja jelenlegi épületét a Parlamenttel szemben. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kúria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum, elköltözve a népligeti iskolaépületből, a város szívében kapjon helyet. Ez időtől kiállítások sokaságával és intenzív közművelődési tevékenységgel szolgálja a nemzeti kultúra ügyét.

Az első állandó kiállítás 1980-ban nyílt meg Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel, a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagy értékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani.

A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására csak 1991-ben kerülhetett sor, meglehetősen nehéz intézményi körülmények között. Ezért is vált szükségessé később a teljes körű felújítás, melynek során igyekeztünk a kiállítást színesebbé, látványosabbá és a korszerű multimédia alkalmazásával informatívabbá tenni. A magyar nyelvterület egészét bemutató kiállításunk 13 teremben tárja a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakig.

Selmeczi Kovács Attila