150 éve a Föld körül I.

A Néprajzi Múzeum története hamarosan mérföldkőhöz, megalapításának 150. évfordulójához érkezik. Sorozatunkban másfél évszázad távlatából valamennyi fontos mozzanatát felidézve követjük nyomon azt a folyamatot, amely az alapítás jeles eseményéig vezetett. Pontos dátumok, helyszínek szerint haladunk előre az izgalmas történetben attól a naptól kezdve, amikor a kiegyezést követően létrejövő első magyar kormány kinyilvánította szándékát, hogy részt vegyen az Osztrák-Magyar Monarchia kelet-ázsiai expedíciójában, addig a pillanatig, amikor az általa kiküldött Xántus János kelet-ázsiai gyűjteményéből megalakult a Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztálya, a mai Néprajzi Múzeum előde.

I. Előzmények

A magyar királyi minisztertanács 1868. január 16-i ülésén Gorove István „közgazdászati” miniszter „…egy Európán kívüli tudományos és kereskedelmi érdekekben létesítendő expeditio…” tervét terjesztette Andrássy Gyula miniszterelnök és minisztertársai elé. A nyugat-európai országok mögött jócskán lemaradó Habsburg Birodalom ipari teljesítménye a 19. század második felére érte el azt a szintet, hogy szűknek kezdte érezni belső és balkáni piacait, így felmerült távolabbi piacok, netalán gyarmatok megszerzése iránti igény. Ezért került sor a Novara fregatt 1857–1859-es világkörüli útjára. Az út elsődleges célja diplomáciai misszió, valamint távoli országok és gyarmatok, mindenekelőtt Japán piaci viszonyainak feltérképezése volt, de résztvevői tudományos feladatokat is teljesítettek. Ennek során mintegy 23 700 természetrajzi objektumot és 550 néprajzi tárgyat, illetve embertani maradványt szereztek be. Az expedíció sikerein felbuzdulva az osztrák iparos és kereskedő körök 1860-tól sürgettek egy Távol-Keletre indítandó expedíciót .

Egy Kelet-Ázsiába tervezett vállalkozás célpontjaként a térség három, még nemzetközi szerződések megkötésére alkalmas státusszal rendelkező országa, Kína, Japán és Sziám jöhetett szóba. A Habsburg Monarchiának azonban igyekeznie kellett, mert Kína a két ópiumháború elvesztése, Japán pedig az amerikai hadihajók behatolása miatt volt kénytelen megnyitni piacait. Az Anglia, illetve az Egyesült Államok által kicsikart szerződés valóságos láncreakciót váltott ki, és egymás után jelentkeztek a nyugati hatalmak hasonló igényeikkel.

Az osztrák-magyar expedíció végső terve 1868 tavaszára körvonalazódott, a Monarchia testületei 1868. július 17-én szavazták meg a költségeit, 533 000 forintot. Ebből fedezték a résztvevők számára rendelkezésre bocsátott két hadihajó, a Donau fregatt, és az Erzherzog Friedrich korvett felszerelését, a legénység ellátását és díjazását, a diplomáciai és kereskedelmi feladatok költségeit. A kiegyezésben lefektetett elvek alapján Magyarországnak 30%-kal kellett hozzájárulnia az expedíció költségeihez.

Az utazás célja tehát diplomáciai szerződések aláírása, konzulátusok nyitása, valamint az út során meglátogatott területekről megszerezhető kereskedelmi információk összegyűjtése volt, különös tekintettel az „ipari művészetek“ (elsősorban  a selyem), és a mezőgazdasági termékek kereskedelmi lehetőségeinek felmérésére. Emellett magyar szempontból az sem volt elhanyagolható tényező, hogy az út során „…messze tengerekre el fog vitetni, távoli országokban fel fog állittatni az új osztrák-magyar közös kereskedelmi lobogó, mint állami átalakulásunknak és politikai egyenjogúságunknak látható jelképe…” Ezzel Magyarország kinyilváníthatta a közjogi helyzetében bekövetkezett alapvető változást.                                                                 

(folytatás következik)

Gyarmati János  főmuzeológus