Kő kövön

A Soa történelmi traumájára való emlékezés módja lehet az események valamely részletének felelevenítése, az áldozatok emlékének, a túlélők gondolatainak felidézése, a történeti részletek és összefüggések tisztázása, a társadalom reakciójának elemzése. A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tár a látogató elé, amely megkísérli előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektál.

A kiállítás tudatosan vállalja a töredékességet: a bemutatni kívánt korról töredékesek ismereteink, töredékes a rendelkezésre álló anyag, s ez az egész világ az elmúlt és a megmaradt töredékekben értelmezhető leginkább. A tárlat tehát nem akar teljes képet felrajzolni, sokkal inkább azt emeli ki, hogy ez a kultúra mára nehezen rekonstruálható, a maga egykori teljességében nem, csupán bizonyos elemeiben idézhető fel.

A kiállítás egy-egy kérdésről konkrét példák (családi történetek, adott közösségek, lokális sajátosságok, kiemelt részletek stb.) alapján beszél. Ebben a szellemben a zsidó hétköznapokat és ünnepeket, a különböző foglalkozási és társadalmi rétegeket mutatja be, illetve ezek kapcsán egy-egy meghatározott témát jár körül.

Egy különleges tárgy, a pápai betegsegélyező egylet adománykönyve segítségével a Micva és adományozás kérdéseivel, a pápai zsidóság történetével ismerkedhet a látogató. A zsidó férfi és női fejviselet, illetve a rituális kellékek világába kalauzol a Strájmli és főkötő. A vidéki zsidó kereskedők és a helyi társadalom kapcsolatába, és a Néprajzi Múzeum zsidó tárgyainak múzeumba kerülésének történetébe ad bepillantást a Handlé és nagykereskedő. Bonyhád példáján keresztül a zsidó terek kérdésvel foglalkozik a Sulklopfer és zsinagóga, a szombathoz kapcsolódó szokásokat és tárgyi világot mutatja meg a Barhesz és beszamim. A Szédertál és macesz a zsidó ünnepek egy kis szeletét járja körül. A zsidó otthonok képi világát villantja fel a Mizrah tábla és háziáldás. A Kóser és tréfli kapcsán a zsidó konyha sajátosságait és a rituális tisztaság kérdéseit tárgyaljuk. A Hanukia és örökmécs a fény zsidó kultúrában betöltött fontos szerepére hívja fel a figyelmet. A Gyász és kaddis a halához kötődő szokásokba ad betekintést.

A kiállítás törzsanyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteménye adja. Ez a kollekció - egy-egy tárgy kivételével - még soha nem szerepelt kiállításon, sőt igazán eddig még a múzeum zsidó vonatkozású anyagának pontos számbavétele, értelmezése sem történt meg. A tárlat most erre tesz kísérletet: bemutatja a kicsiny, ámde jelentős judaika gyűjteményt, a zsidó használati eszközöket, a zsidó műtárgykereskedők, magángyűjtők révén a múzeumba került tárgyakat, nem beszélve a gazdag fotóanyagról.

A kiállítás rendezői: Szarvas Zsuzsa, Bata Tímea, Gebauer Hanga, Sedlmayr Krisztina
Közreműködők: Fülöp Hajnalka

Látványterv: Balla Margit
Digitális installációk: Ruttkay Zsófia, Csík-Kovács Zoltán, Hajdu Gáspár, Huszár Dániel, Nagy Ágoston, Papp Gábor, Samu Bence

Támogatók: Miniszterelnökség Civil Alap 2014., Országgyűlés Hivatala, Centropa Alapítvány

 

Interaktív digitális muzeológia

Tantárgy és barkochba kiállítási tanterem

Tantárgy és barkochba múzeumpedagógiai program