[errorMessage]
Néprajzi Múzeum
Budapest 1146, Dózsa György út 35.
Telefon: +36 1 474 2100
E-mail: info@neprajz.hu
Szakmai szervező: Frazon Zsófia, Granasztói Péter, Schleicher Vera (Néprajzi Múzeum); Martyin Emília (Munkácsy Mihály Múzeum);
Programkoordinátor: Árva Judit (Néprajzi Múzeum)
A konferencia témafelvetése arra a történeti és kutatásmódszertani sajátosságra utal, miszerint a néprajzi gyűjtemények és a néprajzi múzeumok kapcsolódnak a néprajz sajátos és egyedi kutatási módszeréhez, a terepmunkakutatáshoz. A történetileg kialakult intézmények – különösen a 19. század végén, de a 20. században is – leginkább a terepmunkakutatások tárgygyűjtéseivel gyarapodtak, ami az intézményesülés korai időszakában alapvetően határozta meg az intézmények/gyűjtemények karakterét, gyűjteményi struktúráját, kutatási és archiválási gyakorlatát. A néprajzi muzeológia klasszikus terepei, a köznépi-paraszti kultúra és a távoli, ismeretlen „egzotikus” tájak azonban mára egyaránt átalakultak, legtöbb esetben már nem is léteznek, ezzel párhuzamosan pedig a néprajzi terep fogalma, jellege is alapvetően átalakult.
Az átalakulás jelenségét tehát történeti és módszertani dimenzióból egyaránt érdemes megvizsgálni. Mi jelentette egykor a kutatások és tárgygyűjtések terepét, és mi jelenti ma azt: a földrajzilag távoli tájak, „idegen”, „egzotikus” kultúrák, a saját kultúrán belüli másság, a köznépi-paraszti kultúra? Miként változik meg mindez a társadalmi, tudományos és hétköznapi világok kontextusának átalakulásával, a klasszikus terepek eltűnésével? Mi volt egykor, és mi a terepe a néprajzos muzeológusoknak (témák, helyek, időbeliség, társadalmi közeg stb.) ma? Hogyan tud a múzeum terepen maradni, terepet váltani? Válhat-e tereppé a múzeumokban felhalmozott tárgyi és szellemi örökség, a gyűjteményi raktár?
A továbbképzési konferencia célja, hogy a fenti témakörökben fogalmazzon meg kérdéseket és keressen válaszokat elméleti, módszertani és gyakorlati példák és esetek bemutatásával, elemzésével, szakági és szakágon túlmutató párbeszéd létrehozásával. A kiindulópont kapcsolódik ahhoz az elfogadott, de részleteiben mégis sokat vitatott tényhez, miszerint a néprajzi muzeológia kevésbé az akadémiai, mint az alkalmazott tudományos közeggel áll kapcsolatban. Míg a tavalyi konferencia az intézmények és a társadalom komplex kapcsolatát vizsgálta (Társadalom és múzeum címmel), addig a 2018-ra tervezett konferencia a tudományos módszertanon keresztül a tudományos tudás, a tudományos és kutatói praxis közegét hangsúlyozza, továbbá azt, hogy ezen szférák elválasztása teljesen értelmetlen vállalkozás. A múzeumok helyzete – ezen belül a hétköznapokkal foglalkozó néprajzi muzeológia szerepe – épp attól speciális, hogy nyilvános intézményi funkciója szerint több közegben is működik egyszerre: egyfelől közszolgálatot lát el, társadalmi és kulturális szerepet vállal, másfelől tudományos szempontokat és gyakorlatokat valósít meg. Ezek a hangsúlyok változtak az idők során: a fent összefoglalt tudományos és társadalmi változásokon túl a társadalmi és kultúrpolitikai elvárásoknak megfelelően is. A 2018-as konferencia ezeknek az összefüggéseknek a hangsúlyozására is kísérletet tesz – ami egyszerre segíthet megérteni az intézmények tudományos és társadalmi szerepét.
Gyakorlati szintre fordítva a témafelvetést, a legfontosabb kérdés, hogy miként valósítható meg, hogy a gyűjtemények gyarapítása továbbra is közvetlenül kapcsolódjon terepmunka kutatáshoz – még ha nem is ez a gyarapítás és gyűjteményfejlesztés egyetlen lehetősége. Ehhez milyen segítséget ad a történeti előzmények kritikus feltárása, és milyen új kutatási, gyűjtési módszerek, gyakorlatok jelentek meg az elmúlt évtizedekben?
Ebben a megközelítésben több tartalmi és módszertani sűrűsödési pont rajzolódik ki az egyes múzeumok és gyűjtemények gyakorlatai alapján. A klasszikus és módszeres, tárgygyűjtéssel is járó terepkutatások gyűjteményi feltárása nemcsak a múzeumi gyűjteménytörténet, hanem a módszerek meghatározása szempontjából is izgalmas vállalkozás, amelyben a klasszikus terepek (közeli és távoli), a kutatás tárgyakkal és anyagikultúra-kutatással összekapcsolódó irányai, a néprajztudomány és a kulturális antropológia tudományterületén túlmutató kapcsolatai (például: természettudományok) egyaránt meghatározó mérföldkövek. A terep retrospektív megközelítése, a korábbi kutatások, korábbi terepek újragondolása, az egykori kutatópontok újra felkeresése viszont nemcsak a változásvizsgálatok történetébe illeszthető megközelítés, hanem a korábbi kutatások gyűjteményi anyagának feltárását segítő, kiegészítő módszertanként is releváns. A közelmúltban vagy a jelenben szervezett nagy múzeumi kutatási programok, amelyek terepkutatással is járnak, illetve a kiállítási munka mellett tudatosan épített gyűjteményfejlesztésre, továbbá a terepre vonatkozó folyamatosan megfogalmazott kérdések megfogalmazása elengedhetetlen (volna) a múzeumi stratégiában – bár azt is tudjuk, hogy ezek megvalósítása az egyik legnehezebb és legidőigényesebb eljárás. Ugyanilyen fontosak és meghatározóak lehetnek a gyűjtemények tudományos fejlesztésében az olyan mai terepek, mai témák kutatáscentrikus megközelítések, amelyek kevésbé a gyűjtemény felől, hanem sokkal inkább kortárs jelenségek, problémák és kérdések felől indulnak, de missziójuk szerint tudatos és módszeres gyűjteményfejlesztéssel is járnak. De más perspektívából is érdemes szemügyre venni a terepkutatás és a múzeumi gyűjtemények szerepét: ezeket összefoglalóan nevezhetünk dilemmáknak, amelyek etikai, morális kérdésekkel is foglalkoznak, esetleg tabutémákra, tabutárgyakra vonatkozó kutatások, és egy intézmény történetén belül, a módszerek változásában és reflexivitásában vizsgálnak módszertani kérdéseket – történetesen a terepkutatás összefüggésében. Végül izgalmas azt is átgondolni, hogy a terepkutatásokból származó forrás- és gyűjteményi anyag miként hasznosul a múzeumi közegben: ahol a tudományos publikációk, konferenciák és előadások mellett (tehát a szűkebben vett akadémiai közegen túl) a kiállítások a megmutatás egy lehetőségét jelentik; és ugyanilyen izgalmas vizsgálni a terepen szerzett információk archiválásának és felhasználásának lehetőségeit és gyakorlatát.
A konferencia a résztémákat az országos múzeumok, a nagy múltú és a fiatalabb vidéki intézmények tapasztalatai, történeti feltárásai, kortárs reflexiói, tervei és dilemmái alapján vizsgálja.
1. A néprajzi és az antropológia terepmunka – elméleti és módszertani keret
A szekció célja, hogy tágabb módszertani keretbe helyezze a terepmunkakutatás, a néprajzi muzeológia és a gyűjtemények kapcsolatát.
2. Klasszikus terepek, klasszikus gyűjtemények
A szekció célja, hogy múzeumtörténeti, gyűjteménytörténeti és kritikai szempontok alapján tekintsen át olyan klasszikus terepkutatási eseteket, amelyeket múzeumban dolgozó szakemberek végeztek, és gyűjteménygyarapítási, feldolgozási jelentőséggel is bírnak, vizsgálatuk fontos módszertani tanulságokkal jár.
3. Vissza az egykori terepre!
A szekció célja, hogy olyan terepcentrikus múzeumi kutatásokat vizsgáljon, amelyekben egyszerre érvényesül egyfajta tervszerűség és retrospektív szemlélet, amelyek során a történeti gyűjtemény az egykori terepek, egykori kutatói szemlélet alapján aktiválódnak.
4. Eltérő léptékek és módszerek, etikai és módszertani dilemmák
A szekció célja, hogy láthatóvá tegyen lépték- és módszerbeli különbségeket, illetve olyan módszertani dilemmákat, amelyeket adott témák és megközelítési módok jelenthetnek és okozhatnak.
5. Gyűjteményi kutatások és a terep – tematikus és módszertani aspektusok ma
A szekció célja, hogy a múzeumokban aktuálisan is zajló, tárgyakra, archiválásra épülő terepkutatások aspektusait dolgozza fel párbeszédes formában.
A továbbképzésnek ez alkalommal is célja, hogy a házigazda és társszervező intézmény, a Munkácsy Mihály Múzeum a kollégák számára megismerhetővé váljon – szervezett szakmai program keretében.
A 2018 őszére tervezett továbbképzés – a tavalyi tapasztalatokat is figyelembe véve – nemcsak a frontális előadásformát részesíti előnyben, hanem a sokkal intenzívebb, vitára épített moderált témafelvetést és beszélgetést, az előadások esetében pedig a korreferátorok szereplését. A tudományos beszédmód fontos és szükségszerűen tanulható műfaja a tudományos beszélgetés és vita, az egymást kiegészítő, egymással replikázó megközelítések megszólaltatása. Ami nemcsak abban segít, hogy a jó és sikeres gyakorlatok minél szélesebb körben váljanak ismertté, hanem abban is, hogy kevésbé a reflexió nélküli beszámolókon, inkább a problémaorientált megközelítéseken legyen a hangsúly, és a felvetett problémához minél többen tudjanak kapcsolódni.
A tavalyi konferencia érdemben aktiválta a több mint száz főből álló, résztvevő szakmai közeget, akik véleményét a konferenciát követően is meghallgattuk. Ezek figyelembevételével például erősítenénk az elhangzott észrevételek helyszíni szintézisén, és törekednénk arra, hogy az egyes szekcióvezetők lehetőség szerint előzetesen megírják és kiküldjék – a szekciótagokon kívül – minden résztvevőnek a kérdéseiket és témafelvetésüket, ami így érdemi készülést tesz lehetővé a kollégák számára. Míg tavaly hangsúlyt fektettünk arra, hogy ne csak múzeumi, hanem múzeumon kívüli szereplőket is bevonjunk a párbeszédbe, idén elsősorban az egyes társtudományok bevonását, a diskurzus néprajztudomány és kulturális antropológia határterületein kívüli szereplőit is integráljuk - előadás és korreferátum keretében. Kísérletként fejlesztenénk a konferenciaformát, és lehetőséget teremtenénk a párbeszédes szekciók mellett legalább egy sávban a kiscsoportos, workshopszerű world café munkára és megközelítésre, a különböző kis körökben kialakult vélemények közös összegzésével. Jogos elvárás továbbá a konferencián részt vevő kollégák részéről, hogy az ilyen jellegű, alapkérdéseket érintő találkozók után fogalmazzunk meg olyan közös statementet vagy ajánlást, amelyet a múzeumi és néprajztudományi szervezeteknek, továbbá a fenntartóknak is eljuttatunk. Ebben a szakmai közösség jelzi, hogy egy adott kérdés, probléma, megközelítés kapcsán mit tart elfogadhatónak, követendőnek és elvárhatónak. Ez a gesztus alapvetően a szakmai szolidaritást, a felelősségvállalást erősítené, továbbá hatékony formában foghatná össze az egyes kérdésekkel kapcsolatos érdemi és előre mutató felvetéseket.
2018. 05. 16.