Kemény és karcmentes

Kemény és karcmentes

Mostanában sokat emlegetjük a Szovjetuniót. Felemlegetjük és megemlegetjük. Téli Olimpia Szocsiban: az elmaradhatatlan nosztalgiázással. Szocsi volt ugyanis az egykori Szovjetunió legismertebb üdülőközpontja, a szovjet emberek vágyainak netovábbja, a Fekete-tenger keleti partjának szubtrópusi időjárású települése, a 20. század első évtizedeiben induló turisztikai fejlesztéssel. 1917-ben lett város. De 1917-ben sokminden más is történt. Snitt. Aztán emlegetjük mostanában a Szovjetuniót a Paks2-terv miatt is: igen-igen, annak ellenére, hogy a történet a mában játszódik, nem Oroszországot, hanem Szovjetuniót mondunk. Mert utalunk. Utalgatunk. Az akkori időkre. Fogalmakat utaztatunk és áthallunk. Onnan, ide. Snitt. És Szovjetuniót kiáltunk, amikor a kijevi forradalom képeit látjuk: és ilyenkor valóban arra az 1922 és 1991 közötti kommunista szuperhatalomra gondolunk, amelynek hatása és befolyása még nem múlt el. Az elválás és a szabadság konfliktusokkal terhelt. Ukrajna forradalma pedig nagyon közel van. A sarkunkban.

Hatalom, politika, sport, technika, utazás, turizmus, erő és emlékezet ér egymáshoz ezekben a történetekben, és bármilyen különös: ebben a két megkopott, patinás műanyagtárgyban is. A piros doboz és a kék tálca a dátumok tanúsága szerint 1947-ben készült, az 1917-es nagy októberi szocialista forradalom harmincadik évfordulójára. Emléktárgy és propagandatárgy egyben, a negyvenes évek egyik új anyagából: az aminoplasztból. Míg a bakelit gyártása és ipari hasznosítása már a 19. század utolsó éveiben ismert volt, a jól színezhető, ízetlen, szagtalan (és ugyancsak hőre keményedő) aminoplasztot csak a 20. század harmincas éveitől gyártották, leginkább Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban, poharak, tányérok, dobozok, tubusok és játékok készítéséhez. 1940-ben Magyarországon is készültek aminoplaszt használati tárgyak az Acetic Vegyiművek Kőbányai úti gyárában. Kemény, fényes, préselt, mintás eszközök számára volt ideális. Mint a doboz és a tálca.

Balázs Katalin, a tárgyak tulajdonosa 2006-ban hozta be a Néprajzi Múzeumba a szettet. Arra már nem emlékezett, mi volt a doboz és a tálca eredeti funkciója, csak másodlagos használatukat tudta felidézni: "a kis, világoskék doboz apukám szögesdoboza volt". A felületes néző számára is világos, hogy a két tárgy még nem az olcsó tömegcikkek korszakát idézi: az időtálló, színtartós, évszámmal, felirattal és a Kreml épületében díszített kerek doboz, és a vele magegyező díszítésű tálca rejteget magában valami időtlen és polgárit. A tulajdonos édesapja a "testvérétől kapta, aki 1950-ben Moszkvából hozta, ahol egy sportverseny kapcsán járt. Arra, hogy eredetileg mi volt benne, már nem emlékezett, (...) Annak ellenére, hogy erős igénybevételnek voltak kitéve (a doboz a kamrából, a szerszámok közül, a tálca pedig a szemetesvödör alól került elő), még ma is szinte karcmentesek és épek" - zárja a történetet Balázs Katalin.

Szovjetunió mint sportversenyek és olimpiák helyszíne, az ötvenes években, a nyolcvanas években és ma; Szovjetunió mint az ipari fejlesztés és gyártás egyik vezető európai országa; és Szovjetunió mint a politikai forradalmak helyszíne. 1917: a polgári demokratikus forradalom győzelme és az emléktárgyakba sűrített emlékezet kezdőpontja. 1947: a polgári demokratikus forradalom harmincadik évfordulója, egyben a sztálini diktatúra időszaka. Az ötvenes évek: a szocialista országok közötti utazás és kereskedelem időszaka. Ekkor utazik a tulajdonos rokona egy sportversenyre a Szovjetunióba, és hozza ajándékba ezt a két különös emléktárgyat. A tárgyak ma szerszámok és szemetesvödör alól előkerülve kapcsolják egybe a múltat a mával, a sportot a politikával, a turizmust a propagandával és az ajándékozással. Hatalom, ipar, forradalom, politika, sport és emlékezet. Ami pedig hiányzik belőlük: az a szabadság. Bármilyen különös és szép tárgyak is, bármilyen kemények és karcmentesek: a szabadság nem részük.

Doboz és tálca
Aminoplaszt (préselt)
Gyártó: ismeretlen
Származási hely: Szovjetunió, 1950-es évek
Balázs Katalin ajándéka
12x7x12 (doboz), 25,7x 1x25,7 (tálca) cm
Fotó: Sarnyai Krisztina
Szöveg: Frazon Zsófia