A következő évtizedekben az önálló Egyházi gyűjtemény karakteres koncepcióval rendelkező vezetői részint a már meglevő tárgycsoportokat bővítették és tárták a tudományos- és nagyközönség elé, részint - egyéni érdeklődésüknek megfelelően - új területeket is bekapcsoltak. A szakrális élet tárgyainak gyarapodása mindig érzékenyen követte a változó társadalmi környezet által kínált lehetőségeket: a régi templomi berendezések "lecserélése" a 19-20. század fordulóján, az egyéni vallásosság tárgyainak megszakadó átörökítése a második világháború után, e tárgyak megjelenése az állami régiség-kereskedelemben az 1970-es években adott alkalmat az intenzív fejlesztésre. Kiemelkedő szerepet játszott a tárgyak gyűjtésében és az anyag tudományos feldolgozásában Divald Kornél, Sztripszky Hiador, Semayer Vilibáld, Malonyay Dezső, Györffy István, K. Csilléry Klára, Györgyi Erzsébet Szacsvay Éva és Varga Zsuzsa.

A vallásos élet templomi, közösségi tárgyai mellett a gyűjteményben hangsúlyosan jelen vannak a szakralitás egyéni, családi használati tárgyai is. A templomi berendezések elsősorban a római és görög katolikus, református és görögkeleti felekezetek liturgikus tereiből kerültek a gyűjteménybe. Az otthoni vallásgyakorlás tárgyai ezek mellett evangélikus, zsidó és krisnás közösségekből is származnak. Templomi berendezések megszerzésére ma kevés lehetőség kínálkozik, az elmúlt két évtizedben a gyűjtemény fejlesztésére tett törekvések többnyire az egyéni vallásgyakorlás - történeti és jelenkori - tárgyi formáinak megszerzésére irányultak.

A mintegy 15 000 darabot számláló gyűjtemény legkorábbi tárgya az 1526-ból származó festett templommennyezet-kazetta az adámosi templomból. Jelentős a gyűjtemény 18. századi református, festett templombelső/berendezési anyaga és az ugyanebből az időből származó görögkeleti és görög katolikus ikonosztázrészek, ikonok gyűjteménye. Nagyobb együttes az üvegképgyűjtemény, amely jól képviseli a közép- és kelet-európai műhelyeket. Kiemelkedő a gyűjtemény 18-19. századi szobor- és táblakép kollekciója. Jelentős a 18-19. századi kolostormunkák együttese, valamint a búcsús tárgyak csoportja is, amelyben kis kegyszobor-másolatok, szentképek, illetve olvasók, votiv képek és offerek találhatók. A gyűjtemény tárgyainak döntő többsége kézműves-munka, de a gyári termékek is jelen vannak, és számuk - értelemszerűen - egyre növekszik.

Külön gyűjteményként kezelhető az úgynevezett Paszternák-szentképgyűjtemény, amely egyetlen gyűjtő kis emlékképekből, szentképekből álló, mintegy 11 000 tárgyból álló anyagát foglalja magában a 18. századtól a 20. század közepéig.
 

A gyűjtemény muzeológusa: Sedlmayr Krisztina

Feldolgozások

Varga Zsuzsanna - Kovács Péter: A magyar népművészet évszázadai II. Képek és szobrok. Székesfehérvár, 1970

Varga Zsuzsa: Népi funkciójú képek és szobrok kutatásáról. Ethnographia 85 (2-3) 1974. 454-465.

Szacsvay Éva: Üvegképek. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 2. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1996. 103 p.

Szacsvay Éva: Egyházi gyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 403-432.

Szacsvay Éva: Szobrok/Statues. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 18. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2011. 200 p.

Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

Ebből a nagyon szerteágazó, az ünnepi és köznapi élet számos terültét felölelni kívánó múzeumi tárból később (1969-70) levált és önállósult a vallásosság tárgyi anyaga, és alkotott külön gyűjteményi egységet a Szokás-és játékgyűjtemény.

Alapjait a falusi, népi kultúrából származó tárgyak jelentik. Az első 19. század végi, 20. század eleji, többnyire még alkalmi, ám ma már pótolhatatlan szerzemények a múzeumalapító Xantus János, Jankó János majd Bátky Zsigmond jóvoltából (pl. vásári játékok, cigány vetőkártya, fejfák). Erre az időre tehető a tervszerű, tudományos módszerekkel megalapozott tárgygyűjtés megindulása is (téli népszokások, regölés, betlehemezés, háromkirály járás stb. kellékei). A gyarapítás sokat köszönhet a gyűjtésre buzdító felhívásoknak, amelyek eredményeként tanítók, tanárok (Gönczi Ferenc, Hajnal Ignác), értelmiségiek (Divald Kornél, Szabó Imre), laikus gyűjtők, kereskedők (Lichneckert József) kapcsolódtak a gyarapításba, hogy felkutassák a régi falusi élet hagyományos szokásaiban még használt vagy korábbról megőrzött tárgyakat.

A 2. világháború után fellépő muzeológus nemzedék a tárgykör gyarapításában (Fél Edit, K. Csilléry Klára, Kresz Mária majd Györgyi Erzsébet, Szacsvay Éva) részben az etnográfiai kutatás újonnan feltárt szokásjelenségeinek bemutatására, illetve a korábbi gyűjtési irányok módszertanilag kidolgozottabb folytatására helyezte a hangsúlyt (pl. kiszehajtás, bukovinai székelyek betlehemezése). Fontosnak tartották ugyanakkor a régi jelenségek továbbélésének követését (lakodalmi szokások, új típusú busómaszkok). Előtérbe kerültek a társadalmi szempontokra és az életkori sajátosságokra figyelő gyűjtések (iparos és gyári készítésű gyermekjátékok a Sárközből, falusi iskolások tanszerei, a paraszti munkára nevelő gyermekek számára készült eszközök).

Az 1980-as évektől (Szuhay Péter, napjainkban Frazon Zsófia gyűjtései nyomán) követhető a modern, városi populáris kultúra területéről származó tárgyak megjelenése (gyermekjátékok bolti kínálatból, karácsonyi díszek és gyertyák utcai árusoktól, műanyag játékok). A régiek mellett a jelen kulturális folyamatainak különleges alkalmait reprezentáló és a népi kultúra átértelmezéséből születő új típusú tárgyféleségek (népies emléktárgyak, falusi fesztiválok tárgyai, börtönmunkák) is helyet kapnak a gyűjteményben.

Az utóbbi évek egyik kiemelkedő, még le nem zárt gyarapítási programja Szojka Emese nevéhez fűződik, aki a vándorhintások egyetlen családtól származó eszközkészletének megszerzésére tett kísérletet.

A gyűjtemény három nagyobb egységre, illetve néhány, kevesebb tárggyal rendelkező kisebb csoportra tagolható. Az egyik jelentős témakör a népszokások gyűjteménye, amely a naptári év rendjéhez kapcsolódó fontosabb ünnepek, jeles napok (karácsony, farsang, húsvét, aratás, szüret stb.) alkalmával használt, illetve azokat a tárgyféleségeket tartalmazza, amelyek az emberi életút egy-egy meghatározó szakaszát jellemzik (gyermek- és ifjúkor, esküvő, öregkor, halottkultusz). A másik nagy gyűjteményi egység a játékok. A falusi gyermekkultúrát jellemző egyszerű játékszerek tartoznak ide. Többnyire természetes anyagok felhasználásával készültek (fiú- és lányjátékok: labdák, golyók, papírhajtogatások, állat- és emberfigurák, babák, a felnőtt világ tárgyait kicsiben utánzók).

Külön kezelést és megkülönböztető figyelmet érdemel a gyűjtemény több ezer példányos díszített, húsvéti tojás kollekciója.

A gyűjteményben mintegy nyolcezer tárgy található a történeti Magyarország különböző földrajzi területeiről, magyar és nemzetiségi népcsoportoktól, falvakból és nagyvárosi környezetből.

A szokás- és játékgyűjtemény klasszikus értékű régi és modernebb gyűjtéseiből látható válogatás a Néprajzi Múzeum "A magyar nép hagyományos kultúrája" című állandó kiállításán. Az itt bemutatott tárgyak jól érzékeltetik a gyűjteményi egységben kialakult tematikai sokféleséget.

A gyűjtemény muzeológusa: Szojka Emese

Feldolgozások:
Györgyi Erzsébet: A tojáshímzés díszítménykincse. Díszítményrendszerezési és értelmezési kísérlet. Néprajzi Értesítő LVI. 1974. 5-85.
Szűcs Alexandra: Szokás- és játékgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 359-402.
Szojka Emese: A szokás- és játékgyűjtemény. Néprajzi Értesítő LXXXVIII. 2006. 203-220. Szojka Emese: Babákról múzeumi nézetben. MaDok-füzetek 6. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2009. 32-50

Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

A legelső népi hangszerek nem a zenélés eszközeiként, hanem más néprajzi tárgyakkal együtt, a népélet tárgyai között kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Xántus János 1869-1870 közötti kelet- és délkelet-ázsiai gyűjtésének anyagában például 90 hangszer, illetve hangszeralkatrész található.

A hazai hangszerek gyűjtése később és lassabb ütemben kezdődött el, a magyar népihangszer-kutatás alapjait Bartók Béla és Kodály Zoltán rakta le. A zenei szakszempontokat érvényesítő gyűjteményfejlesztésben és -feldolgozásban Lajtha László, Dincsér Oszkár és Sárosi Bálint játszott jelentős szerepet. A népzenei gyűjtemény hangszergyűjteménye zömmel Kárpát-medencei eredetű, tehát magyar és szomszéd népi vonatkozású tárgyegyütteseket foglal magában, s ilyen tekintetben egyedülállóan reprezentatív.

A hangszergyűjtemény fejlesztésének, szakszerű feldolgozásának legtermékenyebb időszaka az 1960-as évektől kezdődött, amikor gondozását Sárosi Bálintra bízták. Sárosi múzeumba kerülését követően, az anyag számba vétele után jelentést írt: "Az ország egyetlen számottevő népihangszergyűjteménye a Néprajzi Múzeumé. Egyedülálló mivolta is erősen indokolttá teszi a tervszerű folyamatos gyarapítást. Ma még azonban nemcsak gyarapításról, hanem pótlásról is kell beszélnünk. A pótlás igénye főleg két-három év óta jelentkezik sürgetően amióta a magyar nép hangszereinek monográfiáját készítjük."

Jelenleg a gyűjteményben közel 1000 hangszer, hangszeralkatrész található. Többek között Sárosi Bálint és Birinyi József tervszerű gyűjtésének és feldolgozásának köszönhetően a történelmi Magyarország lefedettsége a moldvai hangszerek kivételével szinte teljes. A magyar hagyományban található összes hangszer megtalálható benne, több mint 100 citera, 250 furulya, 50 duda, 27 cimbalom, 17 tekerőlant, de a vonós- , rezes-, tambura zenekar hangszerei, hárfa, bika vagy különböző sípok is fellelhetők.

A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Pálóczy Krisztina

Feldolgozások
Sárosi Bálint: Népi hangszereink Budapest, Corvina, 1971.
Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest, Planétás, 1998.
Pávai István: Népzenei gyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 813-851.
Sárosi Bálint :A hangszeres magyar népzenei hagyomány. Budapest, Balassi, 2008.
G. Szabó Zoltán: A duda/The Bagpipe, A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 9. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2004. 
Pálóczy Krisztina (szerk.): Síppal, dobbal, didzseriduval... Budapest, Néprajzi Múzeum, 2008. CD-ROM

Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!